Elhunyt Kertész Imre

Életének 86. évében hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Kertész Imre. A Nobel-díjas írót 2016. március 31-én, hajnali 4 órakor budapesti otthonában érte a halál – tájékoztatta csütörtökön a Magvető Könyvkiadó az MTI-t.

kertesz-imre

1997-ben a Kossuth-díjat, 2000-ben a Herder-díjat és a Die Welt irodalmi díját kapta meg, 2001-ben a német Becsületrendet, 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, 2002-ben pedig az irodalmi Nobel-díjat vehette át mint “az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben”. Idén augusztus 20-án a legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Magyar Szent István Rendet vehette át.

 

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.