Urnás temetés

A hamvasztás az09 újabb történelmi kutatások szerint a temetkezés legősibb formája. Már a nomád-, vadász- és háborúskodó népfajok ezt a módot követték. Indiában, a legrégibb időkben, ez volt a szokás. Ezt bizonyítják a hun sírok urnaleletei. Görögöknél, rómaiaknál elterjedt, sőt előkelő szokás volt.

A kutatók olyan halotthamvasztót találtak, amely valószínűleg Kr. E. 4000 évvel létesült. A kereszténység volt az, amely – keletkezése után pár száz évre – a földbe való eltemetést a temetkezés egyedüli keresztényi formájának mondta ki, és így a kereszténység terjedésével a hamvasztást mindenütt felváltja az elföldelés. A felvilágosodás idején újra felmerül a hamvasztásos temetés igénye. A katolikus egyház kiváló emberei is felléptek ismételt bevezetése érdekében. 1774-ben Scipione Piatolli pápai prelátus disszertációja a hamvasztásos temetésről szólt.

Ma már a hamvasztás elfogadott temetkezési forma, és minden ember szabadon rendelkezhet, hogy melyik temetkezési formát választja.

Az urnába helyezett hamvak temetési helye lehet urnafülke (kolumbárium), urnasírhely, vagy urnasírbolt. Az urna koporsós temetési helyre is (rá)temetheto. Az urnát a talaj szintjétol legalább fél méter mélységbe kell elhelyezni. Rátemetésnél az urna a koporsós temetési hely használati idejét nem hosszabbítja meg.
Urnasírhely és urnasírbolt csak építésügyi hatósági engedéllyel építheto. Új urnafülke építésénél az urnát befogadó belso méret 30×30 cm lehet. Urnafülke építmények kialakításánál a szabályzat eloírhatja a természetes anyagok és muvészi formák alkalmazását. Az urnafülkét úgy kell kialakítani, hogy a fülke egyedi díszítése biztosítható legyen.